Azért indiai, mert amikor régen kaptam ilyen gumót, akkor kaptam hozzá egy (hibás) leírást, amiben az volt, hogy Indiából származik. A leírás jó volt, csak a Sauromatum Guttatumról írták, az valóban Indiában él, de ez nem a mi virágunk volt. Az "indiai" név azonban rajta maradt.
Ami nekem van, az leopárdkontyvirág (rokonok azért valahol), Amorphophallus konjac.
Ma elültettem őket, aztán hajrá! Ősszel újra méretkezünk.
2016. február 3., szerda
2016. február 1., hétfő
Fehér orhidea
Már van bimbó a világos rózsaszínen, a zöldessárgán is alakul, de elsőként most a fehéren nyílt ki a virág. Ez tiszta fehér, kis sárgával a közepén, van egy másik fehér szirmú is, de annak lilás-bordós a közepe. Ő most igazoltan pihen, később virított most, mint a többiek így a következő virágzás is később indul. Ő van itt a legrégebben, igazából már vissza se tudom számolni hány éves, de legalább 6-7*.
A fehérnek ez nem önálló virága, tavaly vettem őt egy vásáron, két szálas volt és most mindkét szálán hozott virágszárat néhány bimbóval.
Van még egy ötödik orchideám is, ő egy kis "lelenc", 400 Ft-ért vettem egy boltban, elvirágzott, de néhány virág még volt rajta, hogy milyen volt. Az benne a plusz szép, hogy bár a levelei akkorák, mint a többinek, sokkal kisebb és sokkal több virág volt rajta, sötétlilák. Leveleket már hozott nálam, léggyökereket is, tehát él, csak épp még nem virul.
*Ez azért fontos, mert előtte is volt három másik, plusz egy anyának (neki most van három a másik szobában) csak azokat csupa gondoskodásból kissé kipusztítottam. Vettem nekik a jó drága tápot, előírás szerint kapták, mégse voltak hajlandók túlélni. Most viszont "ridegtartás" van, nem kapnak semmit, csak ásványvizet, hetente másfél-két 20 ml-es fecskendővel. Néha letörlöm a port a levelekről nedves vattával, és ennyi. Amúgy mindegyik a saját cserepén kívül átlátszó orchideakaspóban van, ezekben agyaggranulátum van alul, és így vannak beállítva egy műanyag lavórba, amiben áll a víz, hogy legyen minek párologni, mert itt elég száraz a levegő. Ez bevált, a fehéren és a kisvirágún kívül mindenki hozott már több saját virágot is. A zöldessárga tavaly két szálat is, most a rózsaszín lesz kétszálú, mert az egyik most nő, a másik pedig tavalyi, és azon hoz szárat.

Kezdenek kikelni
Már pár napja megjelentek az első kis paprikacsírák, de most már a kis növénykék is látszanak.
Sarti Narancsból 3 nagy és egy kezdemény,
Thai Chiliből 7,
a Peruiból is jön már 1,
a Black Hungarianból pedig 4 nagyobb és 2 kis kezdemény. Ő van legjobban lemaradva, de valószínűleg ott is ki fognak kelni, mert mindegyik magja csak egy paprikából lett szedve.
(Oké, a Peruiból még csak egy jött ki, de ennek pláne örülök, mert az nem saját termesztésből van, de már biztosan megmarad és látom majd milyen nagynak. Amiket kaptam a kertészetből, azok nem igazán szépek. De így jár, aki ősszel rendel.)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)